2014. február 2., vasárnap

A koppintás kultúrája

A koppintás kultúrája

1.
A Sugarbird-„botrány” kapcsán indulatos reagálásoktól volt hangos az írott és az online sajtó egyaránt.

De jogos-e az indulat és valójában történt-e egyáltalán bármi?

Talán furcsa ezt egy ügyvédtől olvasni, hiszen elvileg én abban lennék érdekelt, hogy az (akár az ilyen botrányokból keletkező) jogvitákban a sértett fél érdekeit képviseljem.

Igen, ha lenne sértett.

Ahhoz ugyanis, hogy sértett legyen, kell a jogsérelem és az is, aki jogot sért.

Jogot sérteni pedig csak ott lehet, ahol van jogvédelem. A divatiparban pedig a („szellemi”) alkotások („termékek”) viszonylag kevés jogvédelmet élveznek. Nem véletlen a „szellemi” és „termékek” szavak idézőjelben említése. A sok indulatot kiváltó probléma egyik gyökere pont itt van...

2.
Szinte közhely: a divatipar alacsony jogvédettségű iparág, magas jövedelmezőség mellett.

Ellentmondás? Igen. És ez így van rendben.

Ha szigorúan jogvédett termékek lennének a ruhák, akkor a divatban megszűnne minden megújulás.

Tegyük fel, hogy készülnek olyan ruhák, kollekciók, amelyek új, addig még sosem látott szabásvonallal rendelkeznek. Tegyük fel, hogy ezt a szabásvonalat védeni lehetne. Az első évben mindenki ezt az új szabásvonalakkal készült ruhát szeretné megvenni, s ez valóban jól jövedelmezne a tervezőnek, a divatháznak. De a következő évben megélne-e az adott tervező, vagy adott divatház abból, amit ezzel a védett szabásvonalú ruhával keresne? Ha mindig ugyanazt a vonalvezetésű kollekciót készítené el évről-évre, ugyanazzal a védett szabásvonallal? Nem az-e a cél, hogy a következő évi kollekció más legyen, mint az előző? Mit érne el ekkor a védelemmel? Neki, mint jogtulajdonosnak már nem állna érdekében ugyanazt legyártani, mert nem venné meg senki, hiszen mindenki újat keresne… A védelem viszont leblokkolná az adott szabásminta továbbgondolását, átalakítását, akadályozná a többi kreatív gondolkodót.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a szigorú jogvédelem hiánya és egy kis koppintás határozottan jót tesz a divatiparnak.

Az etikus koppintás.

A koppintásnak azonban kultúrája kellene, hogy legyen.

3.
Fussunk végig – egy divatterv, egy a kifutón megjelenő új ruha, új kollekció kapcsán – a divattervezőt, a divatházat megillető jogvédelmi lehetőségeken.

A divatiparban az alkotások – annak ellenére, hogy mint fentebb állítottam: a divatipar alacsony jogvédettségű iparág - szerencsés esetben elvileg kettős védelmet is élvezhetnek: egyrészt az alkotót szerzői jogvédelem, másrészt a terméket formavédelem is megilleti. És akkor az áruként megjelenő alkotást más árutól megkülönböztető védjegyoltalomról még nem is beszéltünk.

1.       Szerzői jogvédelem.
Ahhoz, hogy a ruha, mint iparművészeti alkotás, szerzői jogvédelem tárgya lehessen, egyéni, eredeti jelleggel kell rendelkeznie.
2.      Formatervezési mintaoltalom.
Ahhoz, hogy a ruha, mint minta (termék), formatervezési mintaoltalmat kapjon, külső jellegzetességeiben újnak és a korábban már nyilvánosságra jutott mintákhoz képest egyéni jellegűnek kell lennie.

Egy új és egyéni jellegű – tehát elvileg formatervezési mintaoltalomban is részesíthető – ruha, mint termék tervezőjét – a szerzőt - érthetően zavarja, ha művét (termékét) lemásolják.
A tervező alkotó.
A termék pedig az ő alkotása.
Hogy valóban alkotó-e a tervező és a termék valóban alkotás-e, mintaoltalmat érdemlő termék-e, azt tehát az újdonság és egyéni jelleg dönti el.

Lehet-e azonban a divatiparban – általánosságban – újdonságról és egyéni jellegről beszélni? Természetesen a szó hétköznapi értelmében lehet, de az is biztos, hogy általában nem a jogvédelemhez szükséges mértékben.

A divatházak minden évben új és egyéni jellegű kollekciókat állítanak elő. De ez az újdonság- és egyéni jelleg-fogalom nem azonos a jogszabály által megkívánt újdonsággal és egyéni jelleggel.

Van-e egyáltalán értelme akkor jogvédelemről beszélni a divatiparban?

Ha egyéni, eredeti jellegzetességgel rendelkezik a ruha, a ruhaterv, akkor a szerzőt, a ruhát bemutató divatházat megilletik a szerzői jog – szerintem - egyes részjogosítványai.

A szerzőnek személyhez fűződő és vagyoni jogai vannak.

Személyhez fűződő jogai:
-          joga van alkotását nyilvánosságra hozni
-          joga van nevének feltüntetéséhez (átdolgozás esetén is)
-          joga van művének integritásához: jogsértést követ el, aki úgy dolgozza át az alkotást, hogy az a szerző jó hírnevét sérti…

Vagyoni jogai:
-          jog a kizárólagos felhasználásra és a felhasználás szerződéssel történő engedélyezésére
-          jog a kereskedelmi hasznosításra, ill. ennek engedélyezésére
-          jog a díjazásra
-          jog a terjesztésre, ennek engedélyezésére
-          jog a nyilvánossághoz közvetítésre, stb…

A Sugarbird-vitában érintett ruha eredeti szerzőjét, vagy az ezt bemutató divatházat – ha az eredeti ruha eredeti és egyéni jelleggel bírt volna - megilletnék a szerzői jog személyhez fűződő jogosítványai.. Ha feltételezzük, hogy az eredeti ruha eredeti és egyéni jelleggel bírt, akkor hogyan járt volna el tehát helyesen a SB? Úgy, ha az átdolgozott ruhával kapcsolatos nyilatkozataiban legalább megemlítette volna az eredeti szerzőt, vagy a ruhát bemutató divatházat.

Azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy itt található a nagy vízválasztó: a divatiparban, ha az eredeti ruha eredeti és egyéni jelleggel is bír, és az eredeti szerző, vagy a divatház neve ismert, akkor őt, mint szerzőt megilletik a következő – személyhez fűződő - jogok:
-          joga van alkotását nyilvánosságra hozni
-          joga van nevének feltüntetéséhez (átdolgozás esetén is)
-          joga van művének integritásához: jogsértést követ el, aki úgy dolgozza át az alkotást, hogy az a szerző jó hírnevét sérti…
De a jogvédelem ebben az esetben sem terjedhet tovább! A teljes körű – vagyoni jogokat is biztosító - szerzői jogvédelem gátat állítana a kreativitás elé.

És teszem ezt hozzá még egyszer: mindez akkor igaz, HA a vitában érintett ruha eredeti szerzőjét – ha az eredeti ruha eredeti és egyéni jelleggel bírt volna - megilletné a szerzői jognak legalább egy részjogosítványa. Ami ezek után szintén nem biztos….

4.
Milyen stratégia kínálkozik tehát egy korrekt, koppintani szándékosan nem akaró, ám a globális trendek, stílusok hatásaitól magát kímélni sem akaró tervező számára?

Milyen lehetne a koppintás kultúrája?

Mindaddig, amíg a kreatív iparágak területén egy új tulajdoni modellel mi jogászok nem tudunk előállni (kell-e egyáltalán?), addig minden szűkítő értelmezés a kreativitást gátolja. De minden megengedő értelmezés abban az esetben, ha valódi alkotást érintő jogsértésről van szó, kárt okozhat, ezért ahhoz, hogy egy korrekt, koppintani szándékosan nem akaró, ám a globális trendek, stílusok hatásaitól magát kímélni sem akaró tervező elkerülje a jogsértést, a jogsértés látszatát, vagy a jogsértés vádját, a következő stratégiát javaslom:

1.      Mielőtt a termékét piacra dobja, nézzen körül az adatbázisokban: végezzen (végeztessen) védjegykutatást, nézzen körül a szerzői jogi, iparjogvédelmi adatbázisokban. Biztos, ami biztos.

2.      Képzelje magát a versenytárs helyzetébe… Elkerülheti így a támadásokat…

3.      Ha elkerülhetetlen a külső jellegzetességek összehasonlítása során annak megállapítása hogy a két ruha jellegzetességei csak némileg különböznek, vagy netán összetévesztésre is alkalmasak, azonban Ön ragaszkodik ahhoz, hogy kellő gondossággal, ám ugyancsak jogosan igényelt kellő szabadsággal járt el a tervezés során, akkor hozza nyilvánosságra, említse meg az inspirációhoz alapul szolgáló szerző nevét. Még mindig jobb, mint a vád által elindult, rosszul kezelt folyamat. (Bár azt mondják, hogy a negatív reklám is reklám. Én ebben kételkedem, mert ha a konkrét esethez visszatérve, a SB nevéhez társítják a „másolós”, „koppintós” jelzőt, az azért nem biztos, hogy üzletileg hosszú távon hasznos lesz.)

Budapest, 2014. február 1.

dr. Daszkalovics Katalin
ügyvéd