Előadás a III. Copy 21 Blogshop rendezvényen

Előadás a III. Copy 21 Blogshop rendezvényen

Védjük, vagy ne védjük? Ha igen, hogyan? Ha nem, miért nem?

Utólag már úgy érzem, hogy kicsit provokatívan hangzó címet adtam az előadásnak:

De a címadásom hátterében az a kétely áll, hogy a nyilvánvaló eseteken kívül általában szükséges-e erős jogvédelmet biztosítani a kreatív, művészet-határos iparágakban?

Eleinte – sok évvel ezelőtt - erre a kérdésre lelkesen igennel válaszoltam.

Az előadásom első részében ezt a kérdést járom körül.

2006-ban találkoztam először a fashion law megnevezéssel, egy londoni konferencián megismert angol kollégától hallottam róla. Azonnal felkeltette az érdeklődésemet, hiszen – mint ahogy a beszélgetésünkből aztán kiderült - mindazon jogterületeket magában foglaló, mondhatjuk, mégis - önálló jogterületről volt szó, amelyekkel addig is foglalkoztam: alapvetően polgári jogterület, benne szerzői joggal, iparjogvédelemmel, kereskedelmi joggal, reklámjoggal, stb., valami izgalmas egyvelegben.

Hatalmas elánnal vetettem bele magam – akkor úgy véltem – az ügyfeleim érdekében: jogvédelmet nyújtani alkotásaiknak. Lett is nagy csodálkozás! Jogvédelmet? Minek? Végül néhány divattervezővel való beszélgetés során rádöbbentem, hogy miért is húzódoztak jogvédelmi javaslataimtól ügyfeleim: alkotói fantáziájuk gúzsbakötését, kreativitásuk megnyirbálását, visszafogását látták benne. Nincs abban semmi rossz, - magyarázták - ha mások lemásolják divatterveiket, mert akkor néhány hét múlva, vagy a következő szezonra nekik ismét valami újat kell kitalálniuk. Sokan a „másolást – természetesen bizonyos korlátok között - valójában újraértelmezésnek tartják, egymást kölcsönösen ösztönző tevékenységnek…

Mindannyian ismerjük a hatályos szerzői jogi törvény 2 bázis-deklarációját:

„Ez a törvény védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat.” és

„A szerzői jogi védelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg. A védelem nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől, vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől.”

Szerzői jogi jogvédelem tehát csak az egyéni, eredeti jellegű alkotást illeti meg.

Divattervező ismerősöm meghökkenése az automatikus szerzői jogi védelmen túli kezdeti elképzeléseimre teljesen jogos volt: ez a hatalmas iparág megbénulna, ha minden előállított divattermék erős – szinte szabadalomhoz közelítő - jogvédelemben részesülne. A divattervező a saját alkotásait úgy értelmezi, mint lehetőséget másnak arra, hogy ötleteivel más is létrehozhasson alkotásokat. De ugyanakkor ő is inspirálódik mások alkotásaiból. Az ötletek ötleteket szülnek. Az ötleteket pedig a szerzői jog nem védi.

Nem tévesztendő össze természetesen az inspiráció a szolgai másolással. A szerzői jogi törvény kommentárja szerint: „Összességében azt lehet mondani, hogy az egyéni, eredeti jelleg megállapíthatóságának minimálisan az a feltétele, hogy a mű ne legyen más mű szolgai másolása.”

A divat területén a szerzői jogi védelem a termék eredeti példányának, a divattervnek, mint grafikai alkotásnak, a textilterveknek és a fotóknak védelmét jelenti, valamint egy párizsi bíróságon született ítélet szerint szerzői jogi védelem illeti meg a divatbemutatót tartó divatházat, a divatbemutatóra, mint egy olyan egységes alkotásra, amelyben a zene, a koreográfia, a bemutatott alkotások együttesen minősülnek szerzői jogvédelem alá tartozó műnek.

És most térnék át az előadásom második részére.

Milyen eszközeink vannak azokban az esetekben, amikor a divattermékeknek (legyen az egy kézzel varrott ruha, egy márkás táska, vagy cipő), mint szellemi tulajdonnak a jogvédelme elengedhetetlen?

Természetesen védjegyekre, formatervezési mintaoltalomra, mint klasszikus jogvédelmi eszközökre szükség van és ugyancsak fontos jogvédelmi eszközzé vált az üzleti titok és a know-how megsértésének idén augusztusban egy külön törvényben (2018. évi LIV. tv.) meghatározott vagyoni jellegű szankcionálása is.

De mindezen védelmi eszközök mellett mind a védjegybitorlás, mind a mintaoltalommal védett termék másolása, mind az üzleti titkok és védett ismeretek megsértése igen gyakori.

A jogviták jelentős része ezen a területen jelentkezik.

 Az említett klasszikus jogvédelmi eszközök alkalmazása során az előbbiekben említett dilemma – tehát, hogy az ötletekhez való hozzáférés megnehezítése, egy erős jogvédelem fékezi-e a kreativitást – itt már fel sem merülhet, annál inkább az lesz a kérdés, hogy a termékben rögzült szellemi tartalom, ismeret, alkotókészség és -képesség, hozzáértés miatt a lemásolt, tehát hamis termék forgalmazásával, magával a hamisítással mekkora jogsérelem, és ezáltal mekkora kár keletkezik?

Fontos és idetartozó kérdés: ebben a gyorsan pörgő iparágban egyáltalán hogyan követhető nyomon egy szellemi tulajdonjoggal védett termék és annak jogsérelme? Hogyan azonosíthatók be a másolt, hamisított áruk? (a tényleges és az online piacon egyaránt megtalálható, nyilvánvalóan eltorzított nevet viselő termékeken kívül, lsd. Adidos, Hike)

Néhány gondolatot szeretnék megosztani arról, hogy a klasszikus jogvédelem mellett miért kezd egy innovatív technológia, az ú.n. blockchain-technológia teret nyerni.

A blockchain technológia túlmutat a kriptovaluták felhasználási területein, nem csak a pénzügyi szektorban használatos, hanem támogathatja mindazokat a tranzakciókat, amelyek ellenőrzési nyomvonalakat igényelnek. Ilyen lehet pl. egy egyedi termék, mondjuk egy különleges, kevés példányban létező márkás táskának a mozgása, tulajdonjogának átruházása.

A Forbes online változatában 2018. szeptember 1-én jelent meg egy cikk, mely szerint a luxuscikkek piacán a termékek hitelesítésére és értékelésére a blockchain technológia kiválóan alkalmas.

A hamisított táskák piaca évtizedek óta virágzik, a new yorki Canal Streeten a hamis LV a legkeresettebb árucikkek egyike.

Egyértelmű, hogy megbízható, ellenőrizhető rendszerre lenne szükség, ami nyomon követi egy adott termék (mondjuk egy értékes LV táska) életciklusát, egyúttal transzparens tranzakciót biztosít a vevő és eladó között, és nem utolsó sorban akadályt gördít a hamisítványok forgalmazása elé.

A Forbes-cikkben két olyan példát említ a szerző (Andrew Rossow), amelyekben a blockchain technológiát alkalmazhatónak találja a luxuscikkek piacán:

-       fair árképzést tesz lehetővé. Úgy véli, hogy a kereskedői értékelés és a fogyasztói értékelés is szubjektív eredményt adnak és nincs egy olyan objektív mechanizmus, ami segít az áru valódiságát és ezáltal értékét hitelesíteni, így az árát igazolni. A blockchain technológiát mind a kereskedő, mind a vevő használhatja, mindkettőjüknek segít értékelni is és hitelesíteni is ezeket a luxus árukat.

-       a másik eset, amikor a blockchain technológia nagyon hasznos, a hamisított, másolt áru felismerése. A blockchain technológia hitelesítési rendszerként működik, mert a segítségével nyomon követhető egy termék teljes életciklusa, az erre vonatkozó összes információ egy digitális nyilvántartásban megmásíthatatlanul rendelkezésre áll. A nyilvántartás tartalmazza a sorszámmal ellátott áru származását, ezzel segít a fair értékbecslésben, miközben minimalizálja a csalás és főleg a hamisítás kockázatát. Az eredetiség ellenőrzését követően a hitelesítési tanúsítvány azonnal elérhető egy mobil alkalmazáson keresztül.

A blockchain technológia azzal, hogy transzparens módon nyomon követhetővé teszi a termék élettörténetét, egyúttal értéknövelő tényezőként is értelmezhető, maga a validálás és a költsége beépül a termék árába, a termék pedig mint befektetés is értelmezhetővé válik.

Az előadásom a divatjognak, mint egy nagyon összetett diszciplinának egy igen jelentős részletét, a jogvédelmet érintette.

A divatjog 2006-ban valóban annyira új volt, hogy abban az évben tartották az első kurzust a NY-i Állami Egyetemen a Fashion Institute of Technology-n, majd 2008-ban indította el képzését a Fordham University.

Az elmúlt évek alatt felgyűlt szakmai tapasztalatom alapján én is összeállítottam egy olyan tananyagot, amely „divatjog” megnevezéssel – az egyéb önállósult jogterületek, mint pl. sportjog, környezetvédelmi jog, stb. mintájára - a jogi továbbképzésben a teljes ágazat összes jogi vonatkozású területét érinti és magába foglalja.

Javaslom, hogy – felhasználva a mai workshop tanulságait is – dolgozzunk együtt és az így összeállított joganyagot jogi továbbképzésben oktassuk.

Nagy örömmel vennék ebben részt.

Dr.Daszkalovics Katalin

Az előadás elhangzott a Szerzői Jog a XXI. Században III. Copy 21 Blogshop rendezvényen,

Budapesten, 2018. október 5-én

A Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon

A koppintás kultúrája

A koppintás kultúrája

1.

A Sugarbird-„botrány” kapcsán indulatos reagálásoktól volt hangos az írott és az online sajtó egyaránt.

De jogos-e az indulat és valójában történt-e egyáltalán bármi?

Talán furcsa ezt egy ügyvédtől olvasni, hiszen elvileg én abban lennék érdekelt, hogy az (akár az ilyen botrányokból keletkező) jogvitákban a sértett fél érdekeit képviseljem.

Igen, ha lenne sértett.

Ahhoz ugyanis, hogy sértett legyen, kell a jogsérelem és az is, aki jogot sért.

Jogot sérteni pedig csak ott lehet, ahol van jogvédelem. A divatiparban pedig a („szellemi”) alkotások („termékek”) viszonylag kevés jogvédelmet élveznek. Nem véletlen a „szellemi” és „termékek” szavak idézőjelben említése. A sok indulatot kiváltó probléma egyik gyökere pont itt van...

2.

Szinte közhely: a divatipar alacsony jogvédettségű iparág, magas jövedelmezőség mellett.

Ellentmondás? Igen. És ez így van rendben.

Ha szigorúan jogvédett termékek lennének a ruhák, akkor a divatban megszűnne minden megújulás.

Tegyük fel, hogy készülnek olyan ruhák, kollekciók, amelyek új, addig még sosem látott szabásvonallal rendelkeznek. Tegyük fel, hogy ezt a szabásvonalat védeni lehetne. Az első évben mindenki ezt az új szabásvonalakkal készült ruhát szeretné megvenni, s ez valóban jól jövedelmezne a tervezőnek, a divatháznak. De a következő évben megélne-e az adott tervező, vagy adott divatház abból, amit ezzel a védett szabásvonalú ruhával keresne? Ha mindig ugyanazt a vonalvezetésű kollekciót készítené el évről-évre, ugyanazzal a védett szabásvonallal? Nem az-e a cél, hogy a következő évi kollekció más legyen, mint az előző? Mit érne el ekkor a védelemmel? Neki, mint jogtulajdonosnak már nem állna érdekében ugyanazt legyártani, mert nem venné meg senki, hiszen mindenki újat keresne… A védelem viszont leblokkolná az adott szabásminta továbbgondolását, átalakítását, akadályozná a többi kreatív gondolkodót.

Megállapíthatjuk tehát, hogy a szigorú jogvédelem hiánya és egy kis koppintás határozottan jót tesz a divatiparnak.

Az etikus koppintás.

A koppintásnak azonban kultúrája kellene, hogy legyen.

3.

Fussunk végig – egy divatterv, egy a kifutón megjelenő új ruha, új kollekció kapcsán – a divattervezőt, a divatházat megillető jogvédelmi lehetőségeken.

A divatiparban az alkotások – annak ellenére, hogy mint fentebb állítottam: a divatipar alacsony jogvédettségű iparág - szerencsés esetben elvileg kettős védelmet is élvezhetnek: egyrészt az alkotót szerzői jogvédelem, másrészt a terméket formavédelem is megilleti. És akkor az áruként megjelenő alkotást más árutól megkülönböztető védjegyoltalomról még nem is beszéltünk.

1.       Szerzői jogvédelem.

Ahhoz, hogy a ruha, mint iparművészeti alkotás, szerzői jogvédelem tárgya lehessen, egyéni, eredeti jelleggel kell rendelkeznie.

2.      Formatervezési mintaoltalom.

Ahhoz, hogy a ruha, mint minta (termék), formatervezési mintaoltalmat kapjon, külső jellegzetességeiben újnak és a korábban már nyilvánosságra jutott mintákhoz képest egyéni jellegűnek kell lennie.

Egy új és egyéni jellegű – tehát elvileg formatervezési mintaoltalomban is részesíthető – ruha, mint termék tervezőjét – a szerzőt - érthetően zavarja, ha művét (termékét) lemásolják.

A tervező alkotó.

A termék pedig az ő alkotása.

Hogy valóban alkotó-e a tervező és a termék valóban alkotás-e, mintaoltalmat érdemlő termék-e, azt tehát az újdonság és egyéni jelleg dönti el.

Lehet-e azonban a divatiparban – általánosságban – újdonságról és egyéni jellegről beszélni? Természetesen a szó hétköznapi értelmében lehet, de az is biztos, hogy általában nem a jogvédelemhez szükséges mértékben.

A divatházak minden évben új és egyéni jellegű kollekciókat állítanak elő. De ez az újdonság- és egyéni jelleg-fogalom nem azonos a jogszabály által megkívánt újdonsággal és egyéni jelleggel.

Van-e egyáltalán értelme akkor jogvédelemről beszélni a divatiparban?

Ha egyéni, eredeti jellegzetességgel rendelkezik a ruha, a ruhaterv, akkor a szerzőt, a ruhát bemutató divatházat megilletik a szerzői jog – szerintem - egyes részjogosítványai.

A szerzőnek személyhez fűződő és vagyoni jogai vannak.

Személyhez fűződő jogai:

-          joga van alkotását nyilvánosságra hozni

-          joga van nevének feltüntetéséhez (átdolgozás esetén is)

-          joga van művének integritásához: jogsértést követ el, aki úgy dolgozza át az alkotást, hogy az a szerző jó hírnevét sérti…

Vagyoni jogai:

-          jog a kizárólagos felhasználásra és a felhasználás szerződéssel történő engedélyezésére

-          jog a kereskedelmi hasznosításra, ill. ennek engedélyezésére

-          jog a díjazásra

-          jog a terjesztésre, ennek engedélyezésére

-          jog a nyilvánossághoz közvetítésre, stb…

A Sugarbird-vitában érintett ruha eredeti szerzőjét, vagy az ezt bemutató divatházat – ha az eredeti ruha eredeti és egyéni jelleggel bírt volna - megilletnék a szerzői jog személyhez fűződő jogosítványai.. Ha feltételezzük, hogy az eredeti ruha eredeti és egyéni jelleggel bírt, akkor hogyan járt volna el tehát helyesen a SB? Úgy, ha az átdolgozott ruhával kapcsolatos nyilatkozataiban legalább megemlítette volna az eredeti szerzőt, vagy a ruhát bemutató divatházat.

Azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy itt található a nagy vízválasztó: a divatiparban, ha az eredeti ruha eredeti és egyéni jelleggel is bír, és az eredeti szerző, vagy a divatház neve ismert, akkor őt, mint szerzőt megilletik a következő – személyhez fűződő - jogok:

-          joga van alkotását nyilvánosságra hozni

-          joga van nevének feltüntetéséhez (átdolgozás esetén is)

-          joga van művének integritásához: jogsértést követ el, aki úgy dolgozza át az alkotást, hogy az a szerző jó hírnevét sérti…

De a jogvédelem ebben az esetben sem terjedhet tovább! A teljes körű – vagyoni jogokat is biztosító - szerzői jogvédelem gátat állítana a kreativitás elé.

És teszem ezt hozzá még egyszer: mindez akkor igaz, HA a vitában érintett ruha eredeti szerzőjét – ha az eredeti ruha eredeti és egyéni jelleggel bírt volna - megilletné a szerzői jognak legalább egy részjogosítványa. Ami ezek után szintén nem biztos….

4.

Milyen stratégia kínálkozik tehát egy korrekt, koppintani szándékosan nem akaró, ám a globális trendek, stílusok hatásaitól magát kímélni sem akaró tervező számára?

Milyen lehetne a koppintás kultúrája?

Mindaddig, amíg a kreatív iparágak területén egy új tulajdoni modellel mi jogászok nem tudunk előállni (kell-e egyáltalán?), addig minden szűkítő értelmezés a kreativitást gátolja. De minden megengedő értelmezés abban az esetben, ha valódi alkotást érintő jogsértésről van szó, kárt okozhat, ezért ahhoz, hogy egy korrekt, koppintani szándékosan nem akaró, ám a globális trendek, stílusok hatásaitól magát kímélni sem akaró tervező elkerülje a jogsértést, a jogsértés látszatát, vagy a jogsértés vádját, a következő stratégiát javaslom:

1.      Mielőtt a termékét piacra dobja, nézzen körül az adatbázisokban: végezzen (végeztessen) védjegykutatást, nézzen körül a szerzői jogi, iparjogvédelmi adatbázisokban. Biztos, ami biztos.

2.      Képzelje magát a versenytárs helyzetébe… Elkerülheti így a támadásokat…

3.      Ha elkerülhetetlen a külső jellegzetességek összehasonlítása során annak megállapítása hogy a két ruha jellegzetességei csak némileg különböznek, vagy netán összetévesztésre is alkalmasak, azonban Ön ragaszkodik ahhoz, hogy kellő gondossággal, ám ugyancsak jogosan igényelt kellő szabadsággal járt el a tervezés során, akkor hozza nyilvánosságra, említse meg az inspirációhoz alapul szolgáló szerző nevét. Még mindig jobb, mint a vád által elindult, rosszul kezelt folyamat. (Bár azt mondják, hogy a negatív reklám is reklám. Én ebben kételkedem, mert ha a konkrét esethez visszatérve, a SB nevéhez társítják a „másolós”, „koppintós” jelzőt, az azért nem biztos, hogy üzletileg hosszú távon hasznos lesz.)

Budapest, 2014. február 1.

dr. Daszkalovics Katalin

ügyvéd

www.daszkalovics.hu

Divat és Jog? Divatjog!

Ügyvéd vagyok, több évtizedes gyakorlattal.

Az általam már 2006-ban divatjog-ra magyarosított  fashion law kifejezéssel ugyanebben az évben találkoztam, egy szellemi tulajdonjoggal foglalkozó brüsszeli konferencián. (Pesti Ügyvéd, 2007. március, http://www.daszkalovics.hu/divatjog.html)

Ez volt az az év, amikor az első jogi kurzusok ebben a tárgykörben az USA-ban megindultak (New York, Fordham University).

Ettől az évtől kezdve készültem arra – mind elméletben, mind a praxisomban -, hogy ezt az igen érdekes és összetett jogterületet megismerjem, gyakoroljam, majd végül összefoglalóan, immár tankönyvi szinten rögzíteni tudjam.

Eleinte csak olvastam, mindent elolvastam, ami ebben a tárgyban megjelenhetett: üzleti jog, márkaépítés, franchise, licencing, hamisítás, jogvédelem lehetőségei…

Az elméleti megközelítést a gyakorlat is követte: a mindennapi ügyvédi munka mellett, a napi praxisom során olyan és annyi ismeretre tettem szert, amely lehetővé tette, hogy ezzel az immár komplex megközelítéssel specializálódni tudjak a divatjogra, mint önálló jogterületre.

Társasági joggal mi ügyvédek általában mindannyian foglalkozunk: cégalapítás, képviselet, társasági jogviták, szerződések. Velem sincsen másként: a rendszerváltást megelőzően már 1987-ben „beletanultam” a társasági jogba, egy részvénytársaság létrehozásán dolgozva.

A szellemi alkotások jogvédelmével a munkám során szintén gyakran találkoztam, ráadásul már az egyetemi szakdolgozatomat is erről a területről írtam (Lontai Endre professzor támogatásával), kezdettől fogva ez a jogterület érdekelt a legjobban.

A kereskedelmi szerződések joga – és általában a szerződések joga - e hosszú évtizedek alatt – kezdve az egyetem utáni első évtized külkereskedelmi jogtanácsosi gyakorlatától az elméleti érdeklődésemet előadásokban is megjelenítő szakmai munkáig – a napi praxisomban is jelen van.

Egy divatvállalkozó/divatvállalkozás mindhárom jogi területtel találkozik: a vállalkozás létrehozása során a társasági joggal, termékei, alkotásai értékesítése, bemutatása során szellemi tulajdonjogának megvédéséhez kapcsolódóan a szerzői joggal, védjegyjoggal, formatervezési mintaoltalommal, jogainak elbitorlásakor a jogvédelem eszközeivel, a vállalkozás egymást követő életciklusaiban pedig a különféle szerződésekkel: az adásvételi szerződéstől a munkajogi szerződéseken át a licencia-szerződésekig, franchise-ig bezárólag.

A divatjog tehát több jogterület elemeiből építkezve önálló diszciplínaként értelmezhető, és én ebben a blogban arra vállalkozom, hogy a divatvállalkozás/divatipar életéből vett gyakorlati példákkal illusztráljam ezen érdekes jogterület fejlődését, majd a jogfejlődést a gyakorlatból szemlélve tankönyvi anyaggá sűrítsem.

További motivációként említem meg, hogy a tapasztalataim szerint nagy a bizonytalanság a divatiparban a jogvédelem lehetőségeinek igénybevétele felől. Segítséget kívánok nyújtani tehát mindazoknak, akik alkotásuk, szellemi termékük védelmére törekednek.

A divatjog és a designjog sok esetben azonos joganyag, ezért csak az esetleges eltérések vagy egyedi érdekességek esetében térek ki a speciális szabályok ismertetésére.

Kezdésként – lehet, hogy más sorrendben - a következő kérdéseket tervezem majd körüljárni:

1.      Szüksége van-e egy divattervezőnek/alkotónak a jogvédelemre? Ha igen, melyik formája? Ha nem, miért nem?  Hol a jogi határ a koppintás, az inspiráció és a másolás között?

2.      A divatvállalkozás és a divatjog találkozása. Elkerülhetetlen találkozási pontok.

3.      Egy termék, több oltalom? A párhuzamos védelem.

4.      Hamisítás, másolás, utánzás, koppintás, kalózkodás, plágium. Másképp: bitorlás, szerzői jogsértés, iparjogvédelmi jogok megsértése.

Mindemellett igyekszem naprakész lenni és a divatjoggal kapcsolatos bírósági, hatósági döntésekről, azok sajtóbeli és szakmai visszhangjáról beszámolni.

Utószó: a blogkészítés technikai finomságait (színek, háttér, képek) még nem tanultam meg... de majd belejövök.

2014. január 12.