A
koppintás kultúrája
1.
A Sugarbird-„botrány” kapcsán indulatos
reagálásoktól volt hangos az írott és az online sajtó egyaránt.
De jogos-e az indulat és valójában történt-e
egyáltalán bármi?
Talán furcsa ezt egy ügyvédtől olvasni, hiszen
elvileg én abban lennék érdekelt, hogy az (akár az ilyen botrányokból keletkező)
jogvitákban a sértett fél érdekeit képviseljem.
Igen, ha lenne sértett.
Ahhoz ugyanis, hogy sértett legyen, kell a
jogsérelem és az is, aki jogot sért.
Jogot sérteni pedig csak ott lehet, ahol van
jogvédelem. A divatiparban pedig a („szellemi”) alkotások („termékek”) viszonylag
kevés jogvédelmet élveznek. Nem véletlen
a „szellemi” és „termékek” szavak idézőjelben említése. A sok indulatot kiváltó
probléma egyik gyökere pont itt van...
2.
Szinte közhely: a divatipar alacsony jogvédettségű
iparág, magas jövedelmezőség mellett.
Ellentmondás? Igen. És ez így van rendben.
Ha szigorúan jogvédett termékek lennének a ruhák,
akkor a divatban megszűnne minden megújulás.
Tegyük fel, hogy készülnek olyan ruhák, kollekciók,
amelyek új, addig még sosem látott szabásvonallal rendelkeznek. Tegyük fel,
hogy ezt a szabásvonalat védeni lehetne. Az első évben mindenki ezt az új
szabásvonalakkal készült ruhát szeretné megvenni, s ez valóban jól jövedelmezne
a tervezőnek, a divatháznak. De a következő évben megélne-e az adott tervező,
vagy adott divatház abból, amit ezzel a védett szabásvonalú ruhával keresne? Ha
mindig ugyanazt a vonalvezetésű kollekciót készítené el évről-évre, ugyanazzal
a védett szabásvonallal? Nem az-e a cél, hogy a következő évi kollekció más
legyen, mint az előző? Mit érne el ekkor a védelemmel? Neki, mint
jogtulajdonosnak már nem állna érdekében ugyanazt legyártani, mert nem venné
meg senki, hiszen mindenki újat keresne… A védelem viszont leblokkolná az adott
szabásminta továbbgondolását, átalakítását, akadályozná a többi kreatív
gondolkodót.
Megállapíthatjuk tehát, hogy a szigorú jogvédelem
hiánya és egy kis koppintás határozottan
jót tesz a divatiparnak.
Az etikus koppintás.
A koppintásnak azonban kultúrája kellene, hogy
legyen.
3.
Fussunk végig – egy divatterv, egy a kifutón megjelenő
új ruha, új kollekció kapcsán – a divattervezőt, a divatházat megillető
jogvédelmi lehetőségeken.
A divatiparban az alkotások – annak ellenére, hogy mint
fentebb állítottam: a divatipar alacsony jogvédettségű iparág - szerencsés
esetben elvileg kettős védelmet
is élvezhetnek: egyrészt az alkotót szerzői jogvédelem, másrészt a terméket
formavédelem is megilleti. És akkor az áruként megjelenő alkotást más árutól
megkülönböztető védjegyoltalomról még nem is beszéltünk.
1. Szerzői jogvédelem.
Ahhoz,
hogy a ruha, mint iparművészeti alkotás, szerzői jogvédelem tárgya lehessen, egyéni,
eredeti jelleggel kell rendelkeznie.
2. Formatervezési
mintaoltalom.
Ahhoz,
hogy a ruha, mint minta (termék), formatervezési mintaoltalmat kapjon, külső
jellegzetességeiben újnak és a korábban már nyilvánosságra jutott mintákhoz képest
egyéni jellegűnek kell lennie.
Egy új és egyéni jellegű – tehát elvileg formatervezési
mintaoltalomban is részesíthető – ruha, mint termék tervezőjét – a szerzőt - érthetően
zavarja, ha művét (termékét) lemásolják.
A tervező alkotó.
A termék pedig az ő alkotása.
Hogy valóban alkotó-e a tervező és a termék valóban
alkotás-e, mintaoltalmat érdemlő termék-e, azt tehát az újdonság és egyéni
jelleg dönti el.
Lehet-e azonban a divatiparban – általánosságban –
újdonságról és egyéni jellegről beszélni? Természetesen a szó hétköznapi
értelmében lehet, de az is biztos, hogy általában nem a jogvédelemhez
szükséges mértékben.
A divatházak minden évben új és egyéni jellegű kollekciókat
állítanak elő. De ez az
újdonság- és egyéni jelleg-fogalom nem azonos a jogszabály által
megkívánt újdonsággal és egyéni jelleggel.
Van-e egyáltalán értelme akkor jogvédelemről
beszélni a divatiparban?
Ha egyéni, eredeti jellegzetességgel rendelkezik a
ruha, a ruhaterv, akkor a szerzőt, a ruhát bemutató divatházat megilletik a szerzői jog – szerintem - egyes részjogosítványai.
A szerzőnek személyhez fűződő és vagyoni jogai
vannak.
Személyhez fűződő jogai:
-
joga van alkotását nyilvánosságra hozni
-
joga van nevének feltüntetéséhez
(átdolgozás esetén is)
-
joga van művének integritásához:
jogsértést követ el, aki úgy dolgozza át az alkotást, hogy az a szerző jó hírnevét
sérti…
Vagyoni jogai:
-
jog a kizárólagos felhasználásra és a
felhasználás szerződéssel történő engedélyezésére
-
jog a kereskedelmi hasznosításra, ill.
ennek engedélyezésére
-
jog a díjazásra
-
jog a terjesztésre, ennek
engedélyezésére
-
jog a nyilvánossághoz közvetítésre, stb…
A Sugarbird-vitában érintett ruha eredeti szerzőjét,
vagy az ezt bemutató divatházat – ha az eredeti ruha eredeti és egyéni
jelleggel bírt volna - megilletnék a szerzői jog személyhez fűződő
jogosítványai.. Ha feltételezzük, hogy az eredeti ruha eredeti és egyéni
jelleggel bírt, akkor hogyan járt volna el tehát helyesen a SB? Úgy, ha az
átdolgozott ruhával kapcsolatos nyilatkozataiban legalább megemlítette volna az
eredeti szerzőt, vagy a ruhát bemutató divatházat.
Azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy itt található
a nagy vízválasztó: a divatiparban, ha az eredeti ruha eredeti és egyéni
jelleggel is bír, és az eredeti szerző, vagy a divatház neve ismert, akkor őt,
mint szerzőt megilletik a következő – személyhez fűződő - jogok:
-
joga van alkotását nyilvánosságra hozni
-
joga van nevének feltüntetéséhez
(átdolgozás esetén is)
-
joga van művének integritásához:
jogsértést követ el, aki úgy dolgozza át az alkotást, hogy az a szerző jó hírnevét
sérti…
De a jogvédelem ebben az esetben sem terjedhet
tovább! A teljes körű – vagyoni jogokat is biztosító - szerzői jogvédelem
gátat állítana a kreativitás elé.
És teszem ezt hozzá még egyszer: mindez akkor igaz, HA
a vitában érintett ruha eredeti szerzőjét – ha az eredeti ruha eredeti és
egyéni jelleggel bírt volna - megilletné a szerzői jognak legalább egy
részjogosítványa. Ami ezek után szintén nem biztos….
4.
Milyen stratégia kínálkozik tehát egy korrekt, koppintani
szándékosan nem akaró, ám a globális trendek, stílusok hatásaitól magát kímélni
sem akaró tervező számára?
Milyen lehetne a koppintás kultúrája?
Mindaddig, amíg a kreatív iparágak területén egy új
tulajdoni modellel mi jogászok nem tudunk előállni (kell-e egyáltalán?), addig
minden szűkítő értelmezés a kreativitást gátolja. De minden megengedő
értelmezés abban az esetben, ha valódi alkotást érintő jogsértésről van szó,
kárt okozhat, ezért ahhoz, hogy egy korrekt, koppintani szándékosan nem akaró,
ám a globális trendek, stílusok hatásaitól magát kímélni sem akaró tervező
elkerülje a jogsértést, a jogsértés látszatát, vagy a jogsértés vádját, a
következő stratégiát javaslom:
1. Mielőtt
a termékét piacra dobja, nézzen körül az adatbázisokban: végezzen (végeztessen)
védjegykutatást, nézzen körül a szerzői jogi, iparjogvédelmi adatbázisokban.
Biztos, ami biztos.
2. Képzelje
magát a versenytárs helyzetébe… Elkerülheti így a támadásokat…
3. Ha
elkerülhetetlen a külső jellegzetességek összehasonlítása során annak megállapítása hogy a két ruha jellegzetességei csak némileg különböznek, vagy netán összetévesztésre is alkalmasak, azonban Ön ragaszkodik
ahhoz, hogy kellő gondossággal, ám ugyancsak jogosan igényelt kellő
szabadsággal járt el a tervezés során, akkor hozza nyilvánosságra, említse meg
az inspirációhoz alapul szolgáló szerző nevét. Még mindig jobb, mint a vád
által elindult, rosszul kezelt folyamat. (Bár azt mondják, hogy a negatív
reklám is reklám. Én ebben kételkedem, mert ha a konkrét esethez visszatérve, a
SB nevéhez társítják a „másolós”, „koppintós” jelzőt, az azért nem biztos, hogy
üzletileg hosszú távon hasznos lesz.)
Budapest, 2014. február 1.
dr. Daszkalovics Katalin
ügyvéd
