Előadás a III. Copy 21 Blogshop rendezvényen

Előadás a III. Copy 21 Blogshop rendezvényen

Védjük, vagy ne védjük? Ha igen, hogyan? Ha nem, miért nem?

Utólag már úgy érzem, hogy kicsit provokatívan hangzó címet adtam az előadásnak:

De a címadásom hátterében az a kétely áll, hogy a nyilvánvaló eseteken kívül általában szükséges-e erős jogvédelmet biztosítani a kreatív, művészet-határos iparágakban?

Eleinte – sok évvel ezelőtt - erre a kérdésre lelkesen igennel válaszoltam.

Az előadásom első részében ezt a kérdést járom körül.

2006-ban találkoztam először a fashion law megnevezéssel, egy londoni konferencián megismert angol kollégától hallottam róla. Azonnal felkeltette az érdeklődésemet, hiszen – mint ahogy a beszélgetésünkből aztán kiderült - mindazon jogterületeket magában foglaló, mondhatjuk, mégis - önálló jogterületről volt szó, amelyekkel addig is foglalkoztam: alapvetően polgári jogterület, benne szerzői joggal, iparjogvédelemmel, kereskedelmi joggal, reklámjoggal, stb., valami izgalmas egyvelegben.

Hatalmas elánnal vetettem bele magam – akkor úgy véltem – az ügyfeleim érdekében: jogvédelmet nyújtani alkotásaiknak. Lett is nagy csodálkozás! Jogvédelmet? Minek? Végül néhány divattervezővel való beszélgetés során rádöbbentem, hogy miért is húzódoztak jogvédelmi javaslataimtól ügyfeleim: alkotói fantáziájuk gúzsbakötését, kreativitásuk megnyirbálását, visszafogását látták benne. Nincs abban semmi rossz, - magyarázták - ha mások lemásolják divatterveiket, mert akkor néhány hét múlva, vagy a következő szezonra nekik ismét valami újat kell kitalálniuk. Sokan a „másolást – természetesen bizonyos korlátok között - valójában újraértelmezésnek tartják, egymást kölcsönösen ösztönző tevékenységnek…

Mindannyian ismerjük a hatályos szerzői jogi törvény 2 bázis-deklarációját:

„Ez a törvény védi az irodalmi, tudományos és művészeti alkotásokat.” és

„A szerzői jogi védelem az alkotást a szerző szellemi tevékenységéből fakadó egyéni, eredeti jellege alapján illeti meg. A védelem nem függ mennyiségi, minőségi, esztétikai jellemzőktől, vagy az alkotás színvonalára vonatkozó értékítélettől.”

Szerzői jogi jogvédelem tehát csak az egyéni, eredeti jellegű alkotást illeti meg.

Divattervező ismerősöm meghökkenése az automatikus szerzői jogi védelmen túli kezdeti elképzeléseimre teljesen jogos volt: ez a hatalmas iparág megbénulna, ha minden előállított divattermék erős – szinte szabadalomhoz közelítő - jogvédelemben részesülne. A divattervező a saját alkotásait úgy értelmezi, mint lehetőséget másnak arra, hogy ötleteivel más is létrehozhasson alkotásokat. De ugyanakkor ő is inspirálódik mások alkotásaiból. Az ötletek ötleteket szülnek. Az ötleteket pedig a szerzői jog nem védi.

Nem tévesztendő össze természetesen az inspiráció a szolgai másolással. A szerzői jogi törvény kommentárja szerint: „Összességében azt lehet mondani, hogy az egyéni, eredeti jelleg megállapíthatóságának minimálisan az a feltétele, hogy a mű ne legyen más mű szolgai másolása.”

A divat területén a szerzői jogi védelem a termék eredeti példányának, a divattervnek, mint grafikai alkotásnak, a textilterveknek és a fotóknak védelmét jelenti, valamint egy párizsi bíróságon született ítélet szerint szerzői jogi védelem illeti meg a divatbemutatót tartó divatházat, a divatbemutatóra, mint egy olyan egységes alkotásra, amelyben a zene, a koreográfia, a bemutatott alkotások együttesen minősülnek szerzői jogvédelem alá tartozó műnek.

És most térnék át az előadásom második részére.

Milyen eszközeink vannak azokban az esetekben, amikor a divattermékeknek (legyen az egy kézzel varrott ruha, egy márkás táska, vagy cipő), mint szellemi tulajdonnak a jogvédelme elengedhetetlen?

Természetesen védjegyekre, formatervezési mintaoltalomra, mint klasszikus jogvédelmi eszközökre szükség van és ugyancsak fontos jogvédelmi eszközzé vált az üzleti titok és a know-how megsértésének idén augusztusban egy külön törvényben (2018. évi LIV. tv.) meghatározott vagyoni jellegű szankcionálása is.

De mindezen védelmi eszközök mellett mind a védjegybitorlás, mind a mintaoltalommal védett termék másolása, mind az üzleti titkok és védett ismeretek megsértése igen gyakori.

A jogviták jelentős része ezen a területen jelentkezik.

 Az említett klasszikus jogvédelmi eszközök alkalmazása során az előbbiekben említett dilemma – tehát, hogy az ötletekhez való hozzáférés megnehezítése, egy erős jogvédelem fékezi-e a kreativitást – itt már fel sem merülhet, annál inkább az lesz a kérdés, hogy a termékben rögzült szellemi tartalom, ismeret, alkotókészség és -képesség, hozzáértés miatt a lemásolt, tehát hamis termék forgalmazásával, magával a hamisítással mekkora jogsérelem, és ezáltal mekkora kár keletkezik?

Fontos és idetartozó kérdés: ebben a gyorsan pörgő iparágban egyáltalán hogyan követhető nyomon egy szellemi tulajdonjoggal védett termék és annak jogsérelme? Hogyan azonosíthatók be a másolt, hamisított áruk? (a tényleges és az online piacon egyaránt megtalálható, nyilvánvalóan eltorzított nevet viselő termékeken kívül, lsd. Adidos, Hike)

Néhány gondolatot szeretnék megosztani arról, hogy a klasszikus jogvédelem mellett miért kezd egy innovatív technológia, az ú.n. blockchain-technológia teret nyerni.

A blockchain technológia túlmutat a kriptovaluták felhasználási területein, nem csak a pénzügyi szektorban használatos, hanem támogathatja mindazokat a tranzakciókat, amelyek ellenőrzési nyomvonalakat igényelnek. Ilyen lehet pl. egy egyedi termék, mondjuk egy különleges, kevés példányban létező márkás táskának a mozgása, tulajdonjogának átruházása.

A Forbes online változatában 2018. szeptember 1-én jelent meg egy cikk, mely szerint a luxuscikkek piacán a termékek hitelesítésére és értékelésére a blockchain technológia kiválóan alkalmas.

A hamisított táskák piaca évtizedek óta virágzik, a new yorki Canal Streeten a hamis LV a legkeresettebb árucikkek egyike.

Egyértelmű, hogy megbízható, ellenőrizhető rendszerre lenne szükség, ami nyomon követi egy adott termék (mondjuk egy értékes LV táska) életciklusát, egyúttal transzparens tranzakciót biztosít a vevő és eladó között, és nem utolsó sorban akadályt gördít a hamisítványok forgalmazása elé.

A Forbes-cikkben két olyan példát említ a szerző (Andrew Rossow), amelyekben a blockchain technológiát alkalmazhatónak találja a luxuscikkek piacán:

-       fair árképzést tesz lehetővé. Úgy véli, hogy a kereskedői értékelés és a fogyasztói értékelés is szubjektív eredményt adnak és nincs egy olyan objektív mechanizmus, ami segít az áru valódiságát és ezáltal értékét hitelesíteni, így az árát igazolni. A blockchain technológiát mind a kereskedő, mind a vevő használhatja, mindkettőjüknek segít értékelni is és hitelesíteni is ezeket a luxus árukat.

-       a másik eset, amikor a blockchain technológia nagyon hasznos, a hamisított, másolt áru felismerése. A blockchain technológia hitelesítési rendszerként működik, mert a segítségével nyomon követhető egy termék teljes életciklusa, az erre vonatkozó összes információ egy digitális nyilvántartásban megmásíthatatlanul rendelkezésre áll. A nyilvántartás tartalmazza a sorszámmal ellátott áru származását, ezzel segít a fair értékbecslésben, miközben minimalizálja a csalás és főleg a hamisítás kockázatát. Az eredetiség ellenőrzését követően a hitelesítési tanúsítvány azonnal elérhető egy mobil alkalmazáson keresztül.

A blockchain technológia azzal, hogy transzparens módon nyomon követhetővé teszi a termék élettörténetét, egyúttal értéknövelő tényezőként is értelmezhető, maga a validálás és a költsége beépül a termék árába, a termék pedig mint befektetés is értelmezhetővé válik.

Az előadásom a divatjognak, mint egy nagyon összetett diszciplinának egy igen jelentős részletét, a jogvédelmet érintette.

A divatjog 2006-ban valóban annyira új volt, hogy abban az évben tartották az első kurzust a NY-i Állami Egyetemen a Fashion Institute of Technology-n, majd 2008-ban indította el képzését a Fordham University.

Az elmúlt évek alatt felgyűlt szakmai tapasztalatom alapján én is összeállítottam egy olyan tananyagot, amely „divatjog” megnevezéssel – az egyéb önállósult jogterületek, mint pl. sportjog, környezetvédelmi jog, stb. mintájára - a jogi továbbképzésben a teljes ágazat összes jogi vonatkozású területét érinti és magába foglalja.

Javaslom, hogy – felhasználva a mai workshop tanulságait is – dolgozzunk együtt és az így összeállított joganyagot jogi továbbképzésben oktassuk.

Nagy örömmel vennék ebben részt.

Dr.Daszkalovics Katalin

Az előadás elhangzott a Szerzői Jog a XXI. Században III. Copy 21 Blogshop rendezvényen,

Budapesten, 2018. október 5-én

A Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karon